Újra csak egy "már-megint"-évösszegző..

..mert rohadtul nincs jobb dolgom.
Persze ez érezhető minden bejegyzésemen itt. Csak akkor, és tényleg csak is akkor járok ide, mikor unatkozom és kissé szomorú vagyok.

Minden eddigi szilveszterem nagyjából ugyanolyan. Nincs velem sose senki, mert minden ismerősömnek akad valahol jobb dolga. Túl gyáva vagyok ahhoz, hogy leigyam magam magamban, vagy bárki mással. Meg nem is az én stílusom.  És túlságosan taszítanak a házibulik, meg bármi mások is.
Szóval dec.31 környékén leülök a blog elé, és leírom ezt a szart, amit most se fog senki elolvasni. Nem is érdekel. Csak itt hagyom, oké?

2014. Nem is voltál olyan rossz hozzám. Jó se, de azért a rossz talán túlzás. Júniusig az idegesség csinált ki, nyári szünetben a semmittevés, szeptembertől meg újra az idegesség jött ugyan DE. közel sem akkora mennyiségben, és olyan minőségben, mint amit eddig tapasztaltam az elmúlt, iskolában töltött éveim alatt.



A januárt, februárt, márciust, áprilist, májust úgy nagyjából kihúzhatjuk az évből, mert semmire nem emlékszem belőlük.  Max a felvételikre. Na, azokra elég élesen. De nem volt velük végül is semmi extra. Felvettek oda, ahova akartam, hogy felvegyenek.

A júniust meg elkönyvelem valamiféle isteni megváltásnak, mert végre elballagtam. Azt hiszem jún.15-én. A nap végén könnyek gyűltek a szemembe az örömtől. Magam mögött hagytam több, mint 8 évnyi kényszert, pánikot, idegességet, megaláztatást és egy nemkívánatos osztályt.

Tudtam, hogy 2 és 1/2 hónap múlva talán újra bekerülhetek egy ilyenbe, de azon a napon csak örültem a végének. És komolyan mondom, hogy boldog voltam.

Július. Javában nyári szünet, sorozatok (Skins a köbön), filmek (amiket külön listába is szedtem, a későbbi visszaemlékezés kedvéért), és bizonyos zsibbadt-nyugalom. Szerintem összesen kétszer találkoztam családomon kívüli emberekkel,maximum pár óra erejéig.

Augusztus. Shameless. És ezzel el is mondtam mindent, ami lényeg. Amúgy azt hiszem, egyszer ebben a hónapban még Szolnokra is eljutottam. Meg Pécelre, ahonnan most a szokásosabbnál is nagyobb kín volt hazajönni.
El kellett kezdenem a kollégiumra és az iskolára gondolni. Az utolsó napokban tényleg csak éppen sikerült megmenekülni a nullahuszonnégyben tartó idegességtől, és izgulástól. De nem volt gond. Megvoltam.

Szeptember. Életem legnagyobb (pozitív?) csalódása. A suli nem egy nagy szar, és a koli sem életem temetője. Szeptember végére meglepően sikerült megszokni a szolnoki létet. Nem mondom, hogy teljesen, de egészen jól kijöttem magammal és a helyzetemmel. Gondolom, hogy furcsa, de én rettentően élvezem, hogy Szolnokon szinte senki nem ismer. És nem is nagyon akarnak. Egy részről ez nem esik túl jól, viszont egy másikból jól jövök ki belőle.

Október, november, december. Egybe vonom ezeket, mert a lényeg ugyanaz. Küzdök a történelem és matek hármasért, az angol és rajz dicséretért, és az észrevételért. Kétszer lettem beteg úgy, hogy hazajöttem a koliból, illetve itthon maradtam. Nem a betegségem súlyossága miatt voltam akkor itt, egyszerűen kellett egy kis pihenő.
Néha ugyan eléggé kivagyok minden szempontból, de azért próbálkozom. Hátha..

És hát ezennel kipipáltam még egy évet. Azért köszönök mindenkinek mindent. 

Hálám jeléül megkapjátok a kedvenc Shameless jeleneteim egyikét, amit akárhányszor is nézek meg, nagyon szépnek találok. Vagy valami hasonlónak. 

Én ugyan nem mondom biztosra, hogy az új év boldog lesz, de azért do not give up the hope megminden.

Szóval. Shameless.

Indzsoj.