Sziasztok!:) Elnézést, hogy eddig nem jelentkeztem, de nincs semmi szabadidőm. Esküszöm!
Egy zárójeles tanács --------> (NE menjetek nyelvi előkészítőbe!!!!)

Szóval mesélek.. A főszereplőnk legyen Debby illetve Daniel. Nos, akkor...

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csúnya; buta lány, akinek megtetszett egy fiú a kollégiumból. Nos, igen. Buta, buta kislány.. Hogy lehet ilyet csinálni?! Buta, buta, butaaaa kislány. Deee, a fiú egy rakás szerencsétlenség volt.. Soha semmit nem vett észre, még azt se ami kiszúrta a szemét... Zum Beispiel: a kislány tátott szájjal tekintett rá; mosolygott, amikor megpillantotta; az illatától kábultan kóválygott a folyóson, oda harcolta  magát abba a körbe, ahol ő is táncolt . Semmi, a fiúnak fel se tűnt, hogy Debby nyálcsorgatva meséli barátnőinek milyen felső teste van.. Neem Daniel szerencsétlen volt minden ilyenhez. Persze, Debby teljesen meg volt döbbenve, hogy tetszik neki Dan, amikor ő teljesen más típusú fiúkhoz vonzódik, dehát mit lehet ilyen esetben tenni?! Debby csak álmodozott és álmodozott. Pedig mélyen tudta, hogy semmi esélyük. Természetük szögesellentét. Míg Debby képviselte az őrült, szókimondó embereket Daniel húzta a lóbőrt és csendben nézegetett ki csinos buksijából (persze Debby szorgosan nézegette Facebook adatlapját..)
Lassan 4-5 hét múlva Debby kezdte belátni a lehetetlent, hogy eljön lassan az idő, amikor feladja édes álmait és úgy tér vissza, hogy nincs kiért itt maradni/visszajönni. Sürgető érzése, hogy el van késve az élettel lassan párologni kezdett és döcögött tovább a semmibe.. Debby most csendesen fekszik puha ágyában azon töprengve, vajon gondolt-e rá valaha Daniel, vajon érezte-e már valaha azt, amit most ő érez, hogy sírás folytogatja, ha magára gondol, ha Danielre gondol... Debby esetlennek érzi magát, ahogy klasszikus zenét hallgatva könnyek csordulnak ki sötétbarna szeméből felidézve a fiú bájos körvonalait, édes mosolyát. A tudat, hogy a fiú talán észre se veszi eltompítja érzékeit. Szomorúan hajtja álomra fejét, azon töprengve Isten miért ad reményt, ha rögtön elrántja az ember elől. Hisz ő szereti gyermekeit, tőle még is féltette a szépség édes kincsét, a női erények előnyét. Debby sír, ha magára gondol. Arra, hogy talán egyedül hal meg, hogy nem lesz senki akit ő szeresse majd. Ő mindenki szemében örökké idióta marad, s egyedül maga által épített világában találja majd egyedül helyét. Debbynek érzései vannak, törékeny lelke, amit az ember semmibe vesznek, de Debby erős. Nem ragad pengét, hogy véget vessen Isten ajándékának. Ő csak tűr és tűr. Csendes vár a csodákra, hisz csodák léteznek!!! Talán egyszer még ő is szép lesz olyan élettel, családdal; amit megérdemel minden ember. Reméli boldog élete lehet és valaki, valahol szeretni fogja őt...

You lose something you cannot replace.

Mindenféle mellébeszélés nélkül egyszerűen csak le szeretném írni mit érzek.

Nem mai történet az, hogy Cory Monteith elhunyt. Akik ismerik tudják, hogy  a Glee című sorozatban játszott, a kezdetektől. Nos, a sorozat most emlékezett meg róla egy gyönyörű részben.

Mikor nyáron az interneten olvastam, hogy nincs többé Cory csak ültem. Pár percbe beletelt, mire tudtam mozogni és gondolkodni, de ennyi volt. A nap hátralévő részében nem éreztem semmit - szó szerint semmit. Aztán este spontán elkezdtem zokogni, dühös lettem.
Szomorú voltam azért, mert addig nem igazán néztem Glee-t, csak az első évad 16. részéig jutottam, és alig ismertem őket, máris elvesztettem egyikőjüket.
Dühös voltam azért, mert pár idióta szervezet, ami nagy erőkkel küzd a melegek elfogadása ellen, azt írja a saját oldalán, hogy Cory megérdemelte a halált, mivel olyan sorozatban szerepelt, ami kiáll a melegek jogaiért.
Rólam tudni kell, hogy semmi bajom a melegekkel, sőt, támogatom is őket. Illetve azt, hogy véleményem szerint nekünk, embereknek semmi jogunk ítélkezni és nincs olyan ember, akire azt mondhatnánk (főleg ennyiért), hogy megérdemeli a halált. Tehát nagyon kiakadtam.

Most megnéztem a részt. Félpercnél tovább sose bírtam sírás nélkül. Látni azt, hogy a színészek könnyei bármiféle színészi játék nélkül folynak le arcukon.. Nem tudom kifejezni pontosan, milyen érzés is. Egy biztos, a végén sírtam a legtöbbet. És mikor vége lett csak zokogtam, és zokogtam..

 Nem akarok többet írni, mert felesleges. Leírtam mit, miért. A célom az volt, hogy jobban legyek kicsit. Jobban vagyok.

Cory nagyon jó ember volt. Szerencsére sok minden megmaradt, ami rá emlékeztet. Néha fáj, de ha belegondolok jó, hogy nem tűnnek el, így ha 20 év múlva eszembe jut, akkor is megtalálom és emlékezhetek rá. 

Nyugodjon békében.

Glee - 5. évad 3. rész (Cory Monteith emlékepizód)