Oldalak

2012. december 31., hétfő

Évösszegzés

Azt semmiképpen sem mondhatjuk, hogy rosszul telt az év. A sok tanulás mellett időt szorítottunk másra is, még ha keveset is. Ugye? Vagy mégsem?

Igen, időt mindenre szakítottunk, kivéve arra amit elfelejtettünk, szóval most ez ilyen utólagos dolog, de Boldog Karácsonyt.. ezt elfelejtettük..

Az Új Év pedig mindig tartogat valami újat. Az én esetemben a gitározás tanulása lesz új. Illetve vannak akik most vizsgáznak, meg minden, azoknak előre is sok sikert.

Az elmúlt évet sikeresnek érzem, mert..

-Azt hiszem sikerült megváltoznom. A legnagyobb mértékben. Most olyan vagyok amilyennek legelőször is akartam. Én úgy érzem, ha valaki önmaga tud lenni, az fél siker az élethez.

Ti mit mondanátok? Hogyan telt az év?

********
Az új fogadalmakat nem könnyű betartani, de azt hiszem ez megoldható. Mióta felhagytam a naplóvezetéssel -amiről beláttam, hülyeség, mivel akármit írhatok, felesleges..majd halálom után valaki elolvassa, és azt hiszi én valamit szívtam. Kösz nem.- azóta nem nagyon írom le a gondolataimat. Ami lássuk be: Nem nagy gond. ;D
Ezt a blogot is, már azt se tudom miért csináltuk.. persze, én mondjuk spec. nagyon jól elvagyok addig ameddig ezeket a mondatokat idelökdösöm, de már megint fogalmam sincs arról mit írok. Vagy, hogy kinek. Ilyen életjelmérő kéne ide.. szegény mondjuk biztosan kiakadna.. na nem a nagy forgalom miatt. 
De most komolyan.. chaten annyi spam levél meg minden sz*r van, hogyha csak mindegyikért kapnék 10 forintot, milliomos lennék pár hónapon belül. 
Tátá jön az Új Év. Új ehetőségek. Szóval most kérnék meg minden látogatót (aki úgy igazán olvasni jön ide, nem hirdetni, meg minden franc) hogyha érdekli 1 csöppet is, hogy mi mit írunk, lökjön már egy mondatot, hogy "itt voltam". Vagy ha nagyon szar azt is lehet ám írni.. örülni nem fogunk, de legalább tudjuk, van egy kis élet.
Most komolyan hagyjuk ezt abba? Kezdjünk másikat, és rakogassuk ki mindenhová?
Ne már. Szívemhez nőtt ez a kék csíkos izé.. blog..
De már tényleg olyan mint egy napló... amit fene se olvas...
Próbálkoztam én az írással is, van pár tucat ötletem, miről írjak, na de ha azt is ennyien olvassák, inkább összehívom a családot és felolvasom nekik, ők talán értékelik.
Na, akkor ennyi lenne. Ezt a bejegyzést is már minimum ketten elolvassák.. én meg Judit. Huh. Szóval könyörgök, aki itt van, LÖKJÖN EGY KOMMENTET. OTT VAN A BEJEGYZÉS ALATT. LEHET ÍRNI.
Majd jelentkezünk.. pá.
Ja, és azért B.U.É.K. :D

2012. december 1., szombat

Tudd ki az igazi barát..

 Tekintsünk vissza a múltba...
Ovis korom óta 2 legjobb barátnőm van. (Igazábólezaszámmostanraeléggémegsokszorozodott. Nem lehet különbséget tenni a barátaim között.) Gyakorlatilag aféle bűvös 3-as voltunk mindig. Egyiküket régebb óta ismerem ezért ő sokáig közelebb állt a szívemhez. Nem egyszer történtek veszekedések közöttünk, hazugságok, stb. Gyakran megbánom, a számomra hülye szokásom, hogy nagyon hamar felejtek magyarán bocsájtok meg másoknak olyanokért amit velem ellenben sokan már halálos bűnnek vennének és még csak meg sem fordulna a fejükben a megbocsájtás gondolata. Hatodikban egy mozaik képet kellett csinálnunk...
 Ha, valamit nem szerettek volna, hogy részt vegyek benne vagy kicsesszenek velem hááát ők megoldják... És mégis a legjobb barátnőim.! Szóval...
 Történt, hogy rajzon egy mikulást kellet mozaikoznunk. Én alapból egy más dolgot szerettem volna, hát persze egyből támadtak, hogy hogyan is képzelem, stb... Egyiküknél csináltuk meg, próbáltam hozzáférni csak nem hagyták így leültem a padlóra és onnan néztem mit csináltak. Már majdnem az egésszel végeztek mikor rám hörrentek, hogy mégis hogy a jó büdös francba képzelem, hogy semmit nem csinálok amikor ők majd megszakadnak a melóban. Kösz, amit felraktam is leszedtetek. Így hát rám maradt a sapkája. Szépen precízen megcsináltam, hát ha már csinálni kell legalább szép legyen ne úgy mint amit ők kiraktak 10 perc alatt össze-vissza. Tanárnőnknek a sapkája tetszett a legjobban így hát úgy érzem, jogosan kaptam rá ötöst. Barátnőim 4/5-öt kaptak. Hát egyikük csak kisírta magának az ötöst. Számomra néha szánalmas amit letudd rendezni, az stréberség amit néha levág.. ( Tudni illik szó kimondó leányzó vagyok, viszont a véleményemet csak nem fogadja meg/el ha igaz...)  A hülye gyerekes húzásai mellett a mai napig mellette vagyok segítjük, ha ezt lehet segítésnek mondani egymást..
 Vissza a jelenbe...
 *Rajz óra*
- Rajzoljatok egy mikulást, mindegy milyen kiszínezve kérem háttérrel...
Feldobták a témát, hogy emlékszetek, amikor a Judit nem csinált semmit és mégis megkapta az ötöst....
Na álljon meg a harci menet aranybogaram. Mi az, hogy semmit nem csináltam?! Jogosan kaptam ötöst még a sapkára is mivel nem engedtettek oda. És akkor még kell az a pofa, hogy azt tudja mondani, hogy az anyjának is járna az ötöst, mert segített nekem. Hát már bocsánat, de mégis megint mit akar hazugsággal elérni?!:O Gyerekek, én abban a minutumban voltam olyan mérges a torkának ugrottam volna. Gyorsan letudtuk ezt a témát, mérgemben nem foglalkoztam velük, gyökerek higgyetek amit akartok alapon..
 Hogy oldjam a  feszültséget, egyiküktől megkérdeztem kit rajzol oda a  mikulás fejének.. Judit, miért kell mindig a hülye idiótaságaiddal jönni annyira fárasztó és idegesítő vagy.. Jah igen?:O Akkor mi a francos francnak barátkozunk mi mégis kérem szépen?!:O -.-"  Mellesleg kedves szokása, hogy ő lehet buta, azt el kell viselned, de te nem lehetsz vele buta, mert ő azt nem tűri...
 Van egy lány nem olyan régen ismerkedtünk meg...Vele több dolgot beszélek meg, mint a "legeslegjobb" barátaimmal. Rettentő aranyos lány egyszerűen imádom. Eddig még nem is veszekedtünk máson, mint, hogy elosztottuk egymás között a pasikat, hogy kié ki lesz..

Tudd ki az igazi barát!!...
ui.: Mellesleg imádom a barátaimat, de néha kicsit az ő társaságuk is sok a fejemnek...

Tanulj meg megbocsájtani a barátaidnak!:)             xox~Judiit

2012. november 28., szerda

Túlélési tippek Judittól az 'életnek' nevezett durva játékhoz 1. rész


MINDENKI KÖVET EL HIBÁKAT!!

 Igen, mindenki. Kivétel nélkül. Kisebb nagyobb hibákat.
Vannak gyilkosok, bűnözök, beteg; elme roggyant emberek, akikre nem lehet haragudni a tetteik miatt. Hisz nem haragudhatsz,egy emberre, ha beteg és olyat követ el amit józan ésszel nem tenne.

TUDNI KELL MEGBOCSÁJTANI!

 Bármit követnek el ellened bocsáss meg az illetőnek. Az emberek egymással szemben elkövetett tettjeit az érzelmeik irányítják. Vannak dolgok amiket mások jobban csinálnak mint mondjuk te, vagy én. Nem muszáj egyből keresztbe tenni.

 MERJ NAGYOT ÁLMODNI!

  És valóra váltani, hisz mit ér egy álom, ha nem teszel érte, hogy valóra váljon?!

 TEDD SZEBBÉ A VILÁGOT!

  Hisz, mi helyre tehetjük, azt amit mások leromboltak, elpusztítottak.

 TEGYÉL A BÉKÉÉRT!

 Te sem akarod háborús időben, gyűlöletben nevelni a gyerekeidet igaz?! A történelem azért van, hogy tanuljunk belőle! Sokan nem figyelnek rá, pedig: " A történelem meg ismétli önmagát!"

 VÉDD AZ ÁLLATOKAT, A TERMÉSZETET!

  Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én szeretnék a gyerekeimnek lő jegesmedvét, pandát mutatni.
 NE SZEMETELJ!!! Hisz csak rosszabb lesz. Az iparvidékek, gyárak füst, káros, szennyező anyag kibocsájtása csak tágítja az ózon lyukat, vékonyítja, rombolja az ózon réteget, ezzel előrébb hozva a globális felmelegedés lehetőségét. Ugye te sem akarod elpusztítani a jegesmacik élőhelyét, a GYEREKED élőhelyét?!:O
 Az emberek nagy hibája, hogy nem tudják értékelni, azt ami van. A gyönyörű természetet, a természet ajándékait. Miért az utolsó pillantokban lehet eszmélni, ezt észre venni?!

 TUDJ ALKALMAZKODNI!

Értem ezt arra, hogy aki abban a hittben él, hogy körülötte forog a világ nyissak ki kicsi szemecskéjét és nézzen körül, néhányak milyen nyomorban élnek, és ne kezdjen nyafogni, ha koszos lesz a kis keze.

 SZERESS!!!

Szeress másokat úgy, mint magadat. Ne ítélj külső, pletykák alapján.

 NYISS MÁSOK FELÉ!

 Ezt értem kultúrára, mindenre. Legyél nyitott és könnyebb lesz.


Nem sokára újra jelentkezem "túlélési könyvem 2. részével" addig is jók legyetek. Peace out guys!;) xox~Judiit 

Elgondolkodtató...

Sziasztok!:) Első sorban mélységes elnézést kérek, hogy ilyen sokáig még csak élet jelet sem adtam magamról.>.< Nézzétek el nekem.:D Ugyanis tanulás helyet éppen itt írom ki a gondolataimat.:D

Elgondolkodtató...
 Ha, bemész egy iskolába, vagy bármilyen közösségbe biztosan látsz olyan embereket, akik egyedül álldogálnak/ülnek egy-egy fa körül. Ha, megkérdezed 'miért?' gyakran nem tudják a választ. Szörnyű, hogy manapság külső, az alapján ítélünk, hogy milyen márkásak illetve milyen divatosak a ruhái az illetőnek...
Adj esélyt másoknak! Ki tudja mi sül ki belőle, lehet azért mentél el éppen a leendő férjed, legjobb barátod mellet, mert nem adtál neki esélyt arra, hogy beszélgetést kezdeményezzen veled, mert ő nem olyan "menő", mint te. Sajnálom azokat, akiknek oktalanul nincs barátjuk. Miért kell azt majmolni akinek a szülei gazdagabbak az átlagnál, és gyermek esetleg egy elkényeztetett herceg/hercegnő?! Lehet más jobban megérdemelné a barátokat, mint az ilyenek.
 A másik eset: különc, furcsább, másabb az átlagnál. Én is ilyen vagyok! Hol a probléma?:D Vannak barátaim, igen. De, nekem is ki kell vívnom, hogy ne csak elfogadják, hogy ilyen vagyok, és hagyják békén az én "hitemet".  Hogy, ne elégedjenek meg azzal, hogy vagyok. Miért is baj ha az ember nem akar tízen pár évesen felnőni a felnőttek dolgaihoz?! Annyi időnk van még. Éljünk amíg lehet. Nem azt szeretném mesélni a gyerekeimnek, hogy "Amikor akkora voltam ti, én már régen kinőttem a játékokból, a mesékből. Ne higgyetek a mesékben!" Elvágnám a torkomat, ha ilyeneket kéne mondanom a gyerekeimnek, ha a gyerekkoromról kérdeznének. 13 éves vagyok, közelebb a 14-hez igen, vannak terveim az életre nézve, de nem fogok ilyen "badarságok" miatt megváltozni, megkomolyodni. Pályaválasztás előtt állok, jó tanuló vagyok, szeretnék majd azzal foglalkozni amihez értek, amiben jó vagyok. Menedzser.. Jó a beszélőkém. Azt hiszem megbirkózom az ilyen fajta feladatokkal. Furcsán tartják, hogy ilyen pályán indulnék, hisz még elválaszt tőle egy gimi és egy középsuli... Témához visszatérve. Nyiss azok felé akik különcök. 13 évesen ugyanúgy hiszek a vámpírokban, mint a jegesmedvékben. Mivel hiszek a mesékben, máris másabba vagyok az életfelfogásommal együtt. Tessék. Másabb és mégis ugyanolyan....

Ne ítélj külső, és az alapján amit másoktól halassz!
                                                                                          xoxo~Judiit

2012. október 13., szombat

In 102 Languages, I Love You

Hűű tényleg de régen írtunk :D

Ti mit szólnátok ahhoz, ha az életetek egyik pillanatról a másikra megváltozna? Tegyük fel, hogy kiderítenek nálad egy kezelhetetlen betegséget, majd világosan kijelentik, hogy a legjobb esetben egy éved van hátra.. De te valamilyen csodás módon élsz még vagy hat évet..nem a legmegnyugtatóbb dolog, de az egyfajta örömmel tölt el, hogy sokkal tovább éltél mint "kellene".  Az egész életedet egy házban élted le. Védve mindentől, és mindenkitől. Akkor kimész sétálni, és az elején még nem is tudod, hogy -részben- emiatt fog megváltozni a hátralévő életed. Mert akkor beléd ütközik -szó szerint- egy srác, aki miatt eldöntöd, hogy élni akarsz, ameddig csak lehetséges.

Madison, súlyos beteg, és semmi sem segíthet rajta. De Frank Iero* azért próbálkozik, sőt. Több ez mint puszta próbálkozás. Eleinte, mindketten, furcsállják egymást. Azután persze több lesz az egész, még akkor is, ha az ügyet bonyolítja az a dolog, hogy Franknek bizony már barátnője van.  Madison megpróbálja kapcsolatuk elejétől egészen a végéig titkolni betegségét. Ám ez a terve nem járt éppen sikerrel. Frank miután megtudja, hogy Madison beteg,  hamar rá jön, hogy nem csak barátság fűzi hozzá. Persze már elgondolkodott ezen, de a lány betegsége, és, a tudat, hogy elveszítheti, teljesen bizonyítja neki, hogy szereti. Madison mindeközben Drake személyében talál barátságra. A sorsuk gyakorlatilag egyre megy ki. Drake rákos. Ettől függetlenül hősiesen próbálja meggyőzni arról Madisont, hogy éljen amíg csak lehet, és, hogy merje elmondani Franknek, az iránta való érzelmeit, és ne azért ne tegye meg, mert, hogy sose jöhetnének össze betegsége miatt, hanem azért, mert viszont szereti. Erre végül egy eléggé váratlan és tragikus eset veszi rá Mad-et.. A történet végén pedig bekövetkezik az, amit senki se akarna, de előbb utóbb mindenkire ez a sors vár.. Csak sajnos van akikre hamarabb az átlagnál.

 A történet gyönyörűen van megfogalmazva. Nincs kertelés a dolgok miatt. Egyenesen le van írva benne a lényeg, és még is, ha az ember olvassa, és megérti miről van szó, sírni támad kedve.

Ez utóbbi rám is igaz. Én ennyit még nem sírtam, semmin. Mindeközben a Simple Plan, Untitled című számát hallgattam, és azt kérdeztem, hogy miért kellett az írónak ilyen jól megírnia ezt? Miért kell a Simple Plan-nak ilyen jó számokat kiadnia? És, hogy mégis miért csinálom ezt?
Egyértelműen ez lett a elsődleges kedvenc sztorim.

Ahogy én tudom, a lány aki ezt írta az a saját hazájában úgy volt, hogy ki szeretné adni kis regénynek. Nem tudom ebből mi lett, de nagyon remélem sikerült neki, vagy legalábbis majd fog, mer megérdemli!!

*Frank Iero. (És kaptok még egy képet is)
A név ismert lehet azoknak akiknek dereng mi az a My Chemical Romance.. nos akinek nem azoknak csak annyit, hogy egy nagyszerű rockbanda.. Frank Iero ebben a bandában gitáros, azaz a történet írója, tényleg róla ír :D De ez a történet Fan Fictionnak már túlontúl jó :D
Aki tud angolul, annak tényleg érdemes elolvasni: 


Rámész a történet címére és kiválasztod az olvasandó bejegyzést. Elég hosszú, de ha valkinek van némi ideje (és angol tudása) megéri.
Én nem angolul olvastam ugyebár, ha nem fordították egy ideig, csak sajnos abbahagyták, úgyhogy a még hátralévő részeket magamnak kezdtem fordítgatni. Amúgy itt olvastam, a Fan Fiction témában, az egyrészeseknél.

 http://mychemforum.bplaced.net/index.php?sid=9a0564197277cd037512743c07afa51e Ez viszont egy kifejezetten My Chemical Romance fórum, szóval..csak gondoltam belinkelem.. :D

<====(És akkor az MCR-ről is egy képet)
Btw. még egyszer bocsi, hogy régen írtunk, csak kevés az időnk!! De remélem ezzel most sikerült kicsit kárpótolni titeket!! 

2012. október 12., péntek

Heyhooo.:DD

Sziasztok!:) Mizu emberek?:D Régen jártam itt.
Kijelentkezve felnéztem HLJ-ra és blogoknál megpillantottam a blog nevét. Rákattintottam és basszus olyan régen írtam ide érzésem volt.o.O Sajnos, suli időben még kevesebb időm van gépezni, de ígérem amint lesz egy ici-pici időm dobok fel valami jobb témát.:D Éhezők viadala?:D Épp most olvasom az utolsó kötetet.:/ Kár, hogy nincs folytatása. Igazán nem bánnák egy 4. és 5. kötetet vagy akár még többet is Katniss és Peeta leszármazottjairól.^^  Majd hamarosan jelentkezem.:) Jók legyetek!                       xox~Judit

2012. augusztus 3., péntek

Örökre..

Sziasztok.:) Először is mélységesen bocsánatot kérek, amiért idáig nem jelentkeztem.>.< Csak, hát annyi dolgom van, meg minden.:/ Most is megyek egy hétre Csopakra, utána rögtön nyaralni, utána meg kezdődik  a tánctáborom.. Éééés utána egy hét pihenőm van... Aztán suli.:/ Jézusmária.!>.< Azt se tudom, hova megyek, mi leszek. Ha valaki tud valami jót kérem jelezze.;) Na, de bele is kezdek.:D

 Olvasgattam facen. Aztán megláttam egy ilyen Directioner szöveget.. Tök aranyos, ahogy kiállnak a fiúk mellett meg minden, de nem értem, ezt 'Directioner leszek ameddig csak élek' felfogást, meg 'Örökké..' 
Azt hiszem, soha nem használnám azt a aszót ilyen rajongásokra, hogy 'Örökké..' hisz semmi nem tart örökké! Egyszer minden véget ér. (FélreértséneesséksemmibajomaDirectionerekkelésa1D-nel.) De, nagyon félek, hogy a 1D is csak egy ilyen tini banda lesz.:/ Mint kis millió más banda is. A Directionereek meg néha alapból messzire tudnak menni.o.O Jó, persze más fanok is.. Csak egyszerűen nem értem.. Majd lesz egy másik banda akit megszeret és akkor visszaolvassa és, "Jesszus ezt én írtam?!", "OMG.! Hisz már nem is szeretem őket.."  Persze az érzés, az emlék örök. Hisz, egy ember is örök! Soha többet nem lesz még egy olyan mint ő volt! Hacsak nem klónozzák, de az meg nem az igazi.:/ Egy élet is örök, az adott személynek. Ebből kiindulva szoktam mondani, "Örökké küzdök az álmomért!" persze, csak az én örökké valóságomban nem pedig a szomszédéban, vagy akárki más szemébe való örökké valóságban.. Én sem érdeklődök már annyira a Jedward után, persze Jedheads vagyok, de mellette másokért is rajongók.:)  Nem is mondtam, hogy Jedheads leszek egy örök életre, csak ragaszkodom hozzájuk...:)
Azt hiszem egyenlőre ennyi voltam.:)

                                                          xox~Judiit

2012. június 20., szerda

Juditos.;)

Hali.:) Mizu gyerekek?:) Mostanában egyre gyakrabban írok.:D Következő témám.. Az elképesztő ír pop-duó... A Jedward.:D
Tudjátok, szerintem biztosan látjátok/olvassátok, hogy mennyien bántják őket azért, mert mások mint a többi ember, és mert nincs sok tehetségük.. Már ahhoz is tehetség kell, hogy megállj a színpadon. Sok ember nem tudja mennyit dolgoznak azon, hogy olyan showkat adjanak elő, amilyet elő adnak.. Én voltam koncertjükön, és szeretnék még elmenni egy párra.. Irtózatosan tetszett, nem csak nekem, még anyumnak is.:) Ahogy ott ugráltak.. Elképesztették a közönségeket. Mellesleg a tehetség nem abban rejlik, hogy hogyan énekelsz, hogyan táncolsz. Vagy éppen egyéb dolgokban. Ha besülnek profin tovább lépnek.(ilyen nem nagyon szokott szerintem előfordulni) Gyerekek..Évzáron szavalnunk kellett.. Megakadt a nyála  torkomon nyelnem kellett egy jó nagyot és utána folytatni a csúcs ebben az, hogy annyira belefeledkeztem, hogy a végén nem vittem le a hangsúlyt és olyan volt mintha még dumálni akarnák.. Szerintem gáz volt, hogy lerongyoltam a "színpadról" de nem érdekel.. Tanárnőm azt mondta meg a többiek is, hogy nem volt gáz..:D Akkor nem érdekel..:D Meg már amúgy is lesz@rom mit mondanak mások..;D Hatásos.. A néptánc versenyes csutkafejű megnyilvánulás után nem érdekel néhány beképzelt művész emberke véleménye.. Mondjuk nem értem.. A hajam nem is rövid meg semmi izé.. Ááá mindegy..:D Ezen kicsit ideges lettem és lenyugodtam.. mintha különbet sz@rna mint én..-__-" (Márbocsánat..) Kopasz ember tudja ilyen a csutkafej..!!!!;D  És hát ott is.. Olyan volt mintha elakarnám sírni magam..:'D Most már nem érdekel, visszapörgetni nem tudom, csak rágódni rajta.. Amúgy is tudtam, hogy elcseszem.. Dupla szoknya volt rajtam meg harisnya majd megsültem vasárnap.. És izzadtam minden bajom volt és ebből kifolyólag.. Na mindegy.:D Vissza a témához.. Az eredetihez..
Szokták mondani, hogy ne ítélj előre.. Náluk nem szabad, meg persze senkinél se.. Amikor először megláttam őket.. 'Jézusom ez mi?! Meddig fajul ez a világ..' És most is őket hallgatom.. Lehet, hogy a hangjuk nem a legjobb, és lehet, hogy nem a legtehetségesebb énekesek, de elbűvölően bájosak és kedvesekkel.. Ha még lenne pár ilyen ember a világon.. Sokkal jobb helyen élnénk.!:)

Szép álmokat manók.!^^    xox ~Judiit

2012. június 16., szombat

Holdhercegnő-láz

Hali-hó emberek.!:D
Képzeljétek Holdhercegnő-lázban égek..:D Nem tudom ki olvasta, de én személy szerint imádom.:D 3 nap alatt végeztem ki. Persze közben be kellett futkozni a suliba ezért, egyébként meglett volna 1-2 nap alatt..
Elképesztően jó.! Ha valaki esetleg nem olvasta volna tegye meg rögtön.! Imádni való kis könyv egyszerűen leírhatatlan.:D Magával ragadó, mesébe illő mesécske. A könyv kiolvasása előtt láttam a filmet..Háát eléggé másról szól a könyv.. Mindkettő szuper, ha láttatok már fiút kisminkelve helyesnek na akkor Augustus az.!:D
Esetleg aki nem ismerné röviden.:
Maria és Robin két tizenhárom éves kis kölök, akik Holdszálláson(?) (nem emlékszem tisztán..) élnek..Pontosabban Maria úgy költözik oda.. Mentik meg otthonukat úgy, hogy visszaadják az ékszert a Sötét Erdő lakóinak és bebizonyítják, hogy Fekete William megunva a gonoszkodást remete életet kezdett.... Mindegy is.. Olvassátok el.!:D
És egy szerintem irtó jó videó... (unatkoztam >.<)
http://www.youtube.com/watch?v=HdA5HILxquI&feature=plcp
Pontosabban több..:D
http://www.youtube.com/watch?v=hrY4TE9MIlw&feature=plcp
És egy utolsó.:D
http://www.youtube.com/watch?v=9uzaO0hTzBU&feature=plcp

Mellesleg nagyon-nagyon örülök, hogy magyar ember rendezte.!:)            ~Judiit xox

2012. június 15., péntek

Nyár&Egyéb

Hali-hó.!:) Mizu gyerek?:) Kissé régen jelentkeztem de kicsit még hajtottam.. És most végre a megérdemelt nyári szünet.! Ollé,:D Jó lesz már egy kis kikapcsolódás.:) Kinek hogy telik a nyár?:D Nekünk már kedd óta nem kell menni.. Vagyis pontosabban kell de a 8.-at ballagtatjuk.. Jézus.. Ha belegondolok nyáron el kell döntenem mi leszek, hova megyek.. Ha valaki tud valami jó szakmát szívesen fogadom az ötleteit.!;)

Mellesleg kicsit terelném a témát..
Érdekes egy világban élünk.! Szerintem ezt ti is észre vettétek.. Furcsa és őrült vagyok mert 13 évesen bemegyek egy játékboltba.. Aztaaa.. Emberek.! Javaslom éljétek a gyermek korotokat addig amíg csak lehet.! Felesleges néhány ember miatt változtatni magadon, a szokásaidon.. Én már ott elcsesztem, hogy túlságosan is másoknak akartam megfelelni... HIBA VOLT.!!  Most bocsánat, de ma már leszarom mit gondolnak mások arról, hogy mit csinálok és hogyan.. Ma például akartam írni egy szép kisregényt de úgy gondolom felesleges lett volna.. Minek?! Nem akarok megfelelni olyan embereknek akik nem tudnak, nem látnak valamit és ítélkeznek feletted.... FELESLEGES.!!! Most hogy ezt leírtam.. Elfelejtettem mit akartam még írni.. Jah de beugrott...

 A média.
 A média röviden szerintem..:
- tönkreteszi az életed
- olyan mint a hullámvasút.. ha egyszer beszállsz max kiugrani tudsz, de akkor összetöröd magad
- illúzió.. Értsd úgy, hogy amit otthon látsz és azt gondolod, hogy  ez meg az jaj de boldog, felhőtlenül élnek..
addig ők többet szenvednek mint más..

Végül is az a gáz, hogy a show bizniszben szerettem volna dolgozni.. Hát apu véd tőle pedig sokan mondták jó színész lennék.. Meg érdekel is meg a zenélés is jó lehet.. Kipróbálnám.. Vagy menedzselnék valakit.:D Esetleg rendező, produkcer, forgató könyv író... Szeretem a fantáziámra bízni a dolgokat..:) De ez azért annyira mégsem érdekel, hogy elcsesszék az életem... Meg nem egy olyan pár van akit a média irányít sajnos..

Ennyi lettem volna.                                                                 ~Judiit xox

2012. június 14., csütörtök

Everybody wants to chainge the world,but NO ONE WANTS TO DIE!!!!

A címet nem arra kell érteni,hogy halj meg azért,hogy jobb legyen a világ.Sokkal inkább arra céloztam,hogy mi a probléma velünk?? Mármint velünk,emberekkel.Mindenki imád a másikba belekötni,de ő sose lesz bűnös semmiben.Az előítéletek jönnek-mennek.Kár,hogy nincs ez így az önkritikával.Nap mint nap megkapom a defektes stílusérzékemet.Igen!!Nem tagadom,hogy rockot hallgatok!! Nem tagadom,hogy van egy pár ember akiért meghalnék!!Nem tagadom,hogy volt az életemben egy olyan pont,hogy aki még ismert,az se tudta eldönteni ki vagyok!!És azt se tagadom,hogy az utóbbi időben megváltoztam!!Rájöttem,hogy túl sok embernek próbálok megfelelni.Pedig csak egynek kell!! Önmagamnak.Ha ez megy és el tudom fogadni a jó és rossz kritikákat akkor már nem vagyok rossz ember!! Vannak akik rám néznek és azt mondják,hogy egy barom.A barátnőim is ítélkeztek már fölöttem.Nekik probléma ha rockot hallgatok,ha nem mindenben értek egyet,ha nem megyek bele minden őrültségbe,hogy nem tudom végighallgatni az olyan számokat amik inkább abba a paraszt zene kategóriába sorolhatók.De lassan az embernek rá kell jönnie..ha mindenki szeretne akkor már valami nem is stimmelne.. Vannak ellenségeim..de ők nem vallják be maguknak,hogy egyetlen egy ok miatt vagyunk azok amik..mert sajnos velük sem sikerült mindenben egyetértenem.
De a lényeg.Tedd azt amit akarsz!!És sose bánd meg!!Mert már pusztán azért megérte,mert mikor megtetted,jó ötlet volt és boldog voltál.

2012. június 12., kedd

KITARTÁS!!

Ezt év vége előtt nem lehet félre érteni!! :D Bizony.Lassan itt a szünet.Csomóan mondták, hogy el se hiszik, hogy máris itt van.Én elhiszem :D Szeptember elseje óta ezt várom!! Szóval lassan az itteni történeteknek vége.Legalábbis a sulis sztoriknak!! De mivel a világ nem is világ dráma nélkül, mi továbbra is hozzuk a ''napi drámát'' vagy máshogyan a ''napi gondolkodni valót''. Remélem sikerül azért jó pár dolgot megértetni veletek,úgy leírni,hogy az átérezhető legyen. :D Szóval bár még van egy pár nap a suliból KITARTÁS!! És jó nyári szünetet. :D Még szünet előtt jelentkezem!!

                                                                                                            Zsanii♥♥

2012. június 11., hétfő

Fiatal vagy-vagy-felelőtlen??

~Döntse el mindenki magának!!
~Egyik nap a ''barátnőim'' elmentek vásárolni..mármint kaját..vagy legalábbis azzal a céllal indultak el!!
Visszatértek először hárman (akkor még a másik kettő ott volt a suliba.beszélgettünk).
Az egyik különösen jó barátnőm volt aki odavolt a boltban azzal az emberrel aki maga a hülyeség ideálja!!Mondhatjuk hogy ő volt az aki miatt pörgött az élet a suliba,de ha ezen múlik inkább unatkoztam volna.Na hát elég ritkán álltunk vele szóba.Éppen az előtti nap szidta az egész családunkat -.- ma meg a barátnőm vele vásárolgat?? Oké tegye,de na az sok hogy egy fél liter energiaitalt. -.- (Ne higgyétek hogy ilyen kis izé vagyok, hogy semmit se engedek.Nem is rám tartozik,de majd mindjárt jön hogy mi a lényeg!!)
Szóval azután még az a két barátnőm is elment velük.Még egy kis energiaital.Belefér minden.
Visszajöttek: aki belerángatta őket egyenesen elém állt hogy mizu??!
Mondom az hogy gratulálok!!
Elmegy.Két percre rá mind az öten izélnek, hogy milyen halálosan rosszul vannak.Mert az IQ most is a pokolba volt!!Éhgyomorra energiaitalt.Hát az ész megnyilvánítását hagyják valaki olyanra akinek van is!!
Szóval persze én nem vagyok akkora paraszt hogy egy hétig emiatt cseszem őket.Természetesen mikor kiment belőlük megmondták hogy soha többé ilyet.Ezresbe vagy csak százasba fogadjunk hogy ez olyan is lesz mint amit várunk??
-CSAK HOGY ÉRTSÉTEK A VÉGÉT:Az egyikőjük -aki történetesen az egyik barátnőm- az osztálykiránduláson annyi energiaitalt ivott hogy végighányta az éjszakát!!!!-
Nem tehetek róla hogy nem akarom újra ezt -.- akkor is összevesztünk, és reggel volt pofájuk bejönni azzal hogy rosszul vannak,mikor este még az is nagy szó volt, hogy annyit mondjanak mikor átmentek egy másik házba, hogy sziasztok. (házakban aludtunk) akkor is ugyanez (aki most is) rángatta őket bele!! -.-

Ennyi voltam.Majd még jelentkezem.Megjegyzést írnátok hogy nektek milyenek az osztálytársaitok??Tudni akarom, hogy csak én vagyok-e ilyen emberekkel körülvéve,akik a barátaim,de legtöbbször akkor van rám szükség mikor probléma van. pápáááá jó éjszakát

2012. június 5., kedd

Bírom azokat az embereket akiknek..

... feltűnőségi viszketegségük van.!;)
Amúgy helló.:D Csak hogy lássátok még élek.:D
Emberek.. Nevetséges.! Könyörgöm.. Aki szeret a figyelem középpontjába lenni menjen színésznek, énekesnek vagy soroljam még??-__-"
Minek drámázni?? Lehet, hogy egy pillanatra oda figyelnek rá de egyben gondolnak is róla valami szépet, vagy kettőt-hármat én általában négyet-ötöt (vagy többet), de a szemébe is megmondom ha kell..;) Kár, hogy nem ismerem.:/ De a netes drámázáshoz sok tudás kell ám..!!Huhu.. Nem is gondolnátok mennyi.!-___-" Elmondom. Okés?! Tök mindegy úgy is elmondom.;D
Először is kell egy "álnév"..
Utána kell egy sztori amin drámázhatsz.. Általában kamu.. Na most oké én is drámázok. Vannak még hülye emberek, akiktől a falnak megyek. Pedig jobban járnák egy puskával...-__-"
És még ezek után sajnáltatni kell magad a saját hülyeséged miatt.! Annyira megerőltető ám.!-__-"
El ne higyjétek, mennyire tudom sajnálni az ilyet..  Szóval remélem hasznos tippeket adtam a drámázáshoz.:D Remélem az olvasta ezt akinek ez szól... De hát nincs akkora mázlim.:| Szóval ne vegyétek magatokra.! Tuti nem rólatok van szó.!:)

xox~Judiit

2012. május 27., vasárnap

"Ami nem öl meg az erőssé tesz..."

Szóval "ami nem öl meg az erőssé tesz..." Köszi élet az újabb pofont én is viszont kívánom.!;)
Gyerekek, annyira szomorú vagyok.:/ Ez nagyon nem kóser.:/ Most láttam Facen egy "igazinak vallott" ESC táblázatot a pontok alapján Magyarország az utolsó.:/ Írország a 3., ami még hihető is.. De.. Nem értem. Egyszer van egy jó produkciónk és semmi...:/ Miért?! Miért?! Miért kell előre ítélni?! Miért?! Azért mert nem vagyunk nagy ország még lehetünk jók.! És ezt a nagy országoknak is el kell fogadni.! Nem lehet mindig minket lenyomni mindenhol.! Magyarországtól Írország nem kapott egy nyamvadt pontot sem.. Ohh persze...!-__-" Egy csomóan szavaztak az írekre.!-__-"
Tudom hogy politika meg minden, de Magyarország is lehet jó valamiben.! Mindenki most szidja Magyarországot meg minden. De higyjétek el ez nem megoldás.! A politika az politika.! Miért Magyarországot kell bántani?!-__-" EMBER ITT SZÜLETTÉL, ITT ÉLSZ.! LEGYÉL BÜSZKE RÁ.!!!!!! Könyörgöm.. Talán pár hé alatt komolyodtam meg annyira, hogy belássak fontos dolgokat.! Én se szerettem mindig Magyarországot, sok dologért is szidtam, de ez nem megoldás.! Most meg imádom.!:) A világ leggyönyörűbb országa. Tele imádni való emberekkel.:) Nem szabad mindenben a rosszat látni.! Mindenek van jó oldala is. Kicsi ország, nem a legjobb politikával, de gyönyörű tájakkal, városokkal és kedves emberekkel és csodálatos múlttal. Emberek 7. éve hogy néptáncolók. Higyjétek a világ legjobb dolga. Gyönyörű ruhák és gyönyörű motívumok.:) El sem tudnám nélküle képzelni az életemet. Attól hogy abba hagyom még mindig a szívembe marad és az emlékeimre és büszke vagyok rá.!:)
A témához visszatérve. Nagyon rosszul viselem az igazságtalanságot ennek az ESC-nek az utonyomát majd szerintem az osztálytársaim meg a hozzám közelebb állok fogják viselni.:/ Egyszer nézem meg erre nesze..-__-" Szép mondhatom.!-__-"
Ui.: Nekem akkor is Magyarország az első.! Mindenki előtt.! És aki szégyenli hogy magyar, annak üzenem.: Viseld csak el kis csillag, hogy a világ leggyönyörűbb nyelvét használod és az itt élők pedig hogy a világ leggyönyörűbb országában élsz.! Soha ne feledd honnan jössz.!:) Legyél rá büszke és boldog leszel.!:)

Magyarország én így szeretlek.:) xox~Judiit

ESC

Helló emberek.!:) Mit szóltok az ESC-hez?
Szerintem...
1) Magyarország volt a legjobb.!:) Megérdemelték volna hogy előbbre végezzenek.!) Imádom ezt a számot és a fiúkat.! Most nem elfogultságból.. Amikor először hallottam "Jézusom mi ez?!" Most meg éjjel-nappal ezt hallgatom. Utáltam ezt a számot és a fiúkat is. Szóval nekem így is ők az elsők 23.-ként is. Isteniek voltak.!:) Most voltak igazán jók.. Nagyon sajnálom hogy nem kaptunk jobb helyezést de ez van. Sajnos ez nem igazán arról szólt szerintem.:/
2) Írország.:/ Őket tényleg sajnálom, mert tudom mennyire szerették volna meg nyerni a versenyt.:/ A Waterline hát már nem a szívem csücske.. Először tetszett de most már kevésbé.. Viszont tudom hogy nem fognak sokáig szomorkodni a fiúk ez miatt ezért ez kissé vigasztal.:)
3) Macedónia előttünk végezett?!:O De.. Miért???:O Bocsánat, de szerintem úgy visított mint amikor ölik a malacokat.!>.<"  /Ezzel senki zeneiránti véleményét nem akartam bántani.! Puszta Judit féle vélemény nyilvánítás.!/

Nem értem.!:/ AZ UK meg mögöttünk.?!:OO Itt valami nagy gáz van.. Szerintem isteni hangja van a bácsinak és nagyon tehetséges.! Gyönyörű számmal is indul.!:) És a hangszíne is olyan mintha "simogatná" a fülemet.
Meg azért Törökországnak örülök.:) Igen jó az a csávó.:)
Nem tudom nekem Svédország annyira nem tetszett.:/ Jó szám volt meg minden.. De a csaj nagyon modern.. Meg ilyenre van kitalálva.. Már apu rám szólt hogy legyek nőies a tv előtt.. Kicsit kiborultam.:/  Nem hiszem el a helyezéseket.:/  ESC után meg el is bőgtem magam.:/ Pedig nem vagyok valami síros. Szóval nekem ez sok. Ha valamire érzékeny vagyok akkor az Magyarország és a zene, na meg persze azok akiket szeretek. Lehet én vagyok a fura de én tuti nem így pontoztam volna...  Azt hiszem ez még egy darabig bántani fogja a szívemet... Hát majd meglátjuk mi lesz a vége... #ördögikacaj# :D  Egyszer nézem meg annak is ez a vége.-__-" Na sebaj.:D Remélem nektek azért tetszett az ESC.:)
 Amúgy    http://www.eurovision.tv/page/baku-2012/about/shows/final                                                                                                                 

                                                                                          xox~Judiit

2012. május 22., kedd

ESC.*_*

Helló emberek.:D Mit szóltok hogy már itt az ESC?:D Ti kinek szurkoltok?:) Én pl. imádom az osztrákokat , az íreket.:D (nem meglepő):D a németeket és az angolokat.:D Na meg hát Hungary forever.!;) És az orosz nagyik se semmik.:D Szóval ti kire fogytok voksolni?:)
Mellesleg.:D
http://www.eurovision.tv/page/baku-2012/about/shows/first-semi-final

http://www.eurovision.tv/page/baku-2012/about/shows/second-semi-final 

2012. május 21., hétfő

"Morzsáim"

Halihó emberek.!:) Megint Judit vagyok, apró morzsáimmal.:D
Ugyan az a kérdés... MINEK FIKÁZNI?! Gyerekek nem tudom hogy vagytok vele de engem mellesleg zavar ha a kedvenceimet bántják.. NEM TUDOD MIT TETT AZÉRT HOGY MOST ITT TART.!!!!!!!!!!!!-__-" Könyörgöm nőj fel és ne utálkozz.! (Sejtem ha szoktatok idézetes oldalakat csekolni akkor ti is láttátok a Miley-s képet amin még Taylor, Demi és Justin is rajta van.) Kb. ugyan ez.. Miért?! És ez a kép 10-es valahány éveseknek szól akik Biebert melegnek titulálják Mileyt ribancnak Taylort csúnyának Demit kövérnek. Könyörgöm.NEM LEHET MINDENKI SZÉP.!!!
Szerintem:
1) Miley nem ribanc.! Hogy miért?! Hát azért mert bulizik és iszik egy pár kortyot és felkerülnek róla olyan képek amikre nem mindenki kíváncsi.. HÁT NE NÉZD.!! Ki nem iszik?! El se tudjuk képzelni milyen ha a paparazzik levegőt venni se hagynak..
2) Taylor nem csúnya.! Azért mert kiskorában nem volt valami túl szép.. Istenem.! MINDENKI GYÖNYÖRŰ.! /Ezt ajánlóm azoknak is akiknek nincs önbizalmuk.! A belső fontosabb mint a külső.! A másik.. Isten nem csinál rosszat.!;) A maga módján mindenki egyedi és gyönyörű.!:)/
3) Demi hun kövér?! Gyerekek.! Szeretnék én olyan kövér lenni.! Érdekes.. Én sem vagyok nádszál vékony... Hanem mondjuk mint ő olyan teltkarcsú.. És azért mert depis volt nem szabad bántani.! Nem tudjátok mit érez.! Mindenkinek vannak rossz napjai.. Meg amúgy is nem tudhatod mi álla  háttérben.!
4) Bieber is hun b*zi.?! (bocsánat a kifejezésért) Azért mert egy-két köcsög szeretne úgy kinézni, énekelni, meg olyan csajt mint az ő azért nem b*zi.!
+ 5) John&Edward ők is.. John a férfiasabb, agresszívabb , míg Edward kicsit félénkebb, "lányosabb". Nem melegek.! Azért mert tesók és imádják egymást nem azok.! Szerintem cuki hogy ennyire szeretik és törődnek egymással, hogy nem tudnak egymás nélkül meg lenni.:)Kis őrült írek.!^^ Imádom őket.:) Soha nem rajongtam  senkiért úgy mint értük. Ők mások mint a többi sztár. Nagyon jól tudják milyen hogyha ott állsz a  hotel előtt és nem jön ki senki hogy adjon egy autogrammot és puszit, esetleg ölelést. Ők igyekeznek azt visszaadni a rajongóknak amit ők nem kaptak ilyen szempontból meg.! Isteniek!:) Most aki ne szereti őket azt mondja vagy gondolja hogy egy elvakult kis hülye fanpics@ vagyok de.. nem.! Higyjétek el nem vagyok az.! Sokkal durvábbak vannak nálam.! Most tudom hülyeség.. De viszont látom bennük magamat.! Olyanok mint én... Engem is bántottak alsóban meg minden.. Tudom milyen. Szörnyű.! De valamilyen szinten köszönöm is hogy bántottak.. Mert ha nem bántottak volna annyit akkor talán most nem az lennék aki vagyok..  És igen én is merek nagyot álmodni és megvalósítani. Csak ugye furcsa lenne úgy ha a barátnőm se támogat semmibe de nekem kell.. Nem tudom éreztétek-e már úgy hogy csak magatok vagytok.. Én igen.. És ettől nőttem fel.. Mindig is érettebb voltam a koromnál mármint ami a gondolkodás módomat illeti..  Az emberek nem vesznek komolyan akkor ha önmagad vagy... Én az vagyok.! egéri.. de az emberek néha azt hiszik bolond vagyok.. Pedig nem.! A fiúkról is sokan azt hiszik zakantak.. Nem dehogy.. Akár hiszitek akár nem nagyon is okosak és agyafúrtak.. Most biztos az van bennetek honnan vesz ekkora hülyeségeket ez a leány.. Ahha honnan. hát én is ilyen vagyok.. Nem vakít el a fanság.! Túl messze vagyok az őrült fanságtól.! Ez olyan hogy...
Ha ő szomorú én is az vagyok, ha ő boldog én is az vagyok, ha ő sír én is sírok.. 
Jó ember ismerő vagyok.. Ha oda figyeltek mindent kiismerhettek egy grimaszból..egy mosolyból.. Ha mélyen az ember bőre alá tekintesz meglátod az igazi énjét.. Higyjétek el megéri.! SOHA NEM SZABAD ELŐRE ÍTÉLNI.! SOHA.! A másik ember boldog mosolyától bárki lehet boldog..!:)

Hát öhm azért bocs a regényért. Remélem volt benne valami hasznos is.:) xox~Judiit 

2012. április 8., vasárnap

Minek fikázni?!

Sziasztok.!:)
 Gyerekek, annyira eltudnak gondolkoztatni a hülye emberek. Nem is értem miért foglalkozom velük, de meg akad a szemem egy-egy kis (szépszóhíján) köcsögön (eztőlemelégkulturáltkifejezésvolt..). Mi a rákért kell leszólni a kedvenceinket?! Attól hogy valaki nem a leghíresebb, és versenybe se szállhat Justin Bieberrel vagy a One Directionnel attól még nem tudhatod mennyi munka áll mögötte hogy most itt tart.! Szerencsére a Jedward rajongótábora egyre inkább terjeszkedik. Ez miért baj hogy kis hazánkba is így van?! Minek fikázni minden előadót?! Attól hogy valakinek nem tartozik igazán kussba maradhat ha semmi olyat nem tett amivel kitűnne közülünk.! Majd akkor még szóba is állok vele ha minimum ott tart mint a fiúk.! Tudod hogy ez most köcsögségnek tűnik, meg olyan mintha egóból beszélnék, de higyjétek el nem abból beszélek.! Csak a sok hülye feltud húzni az ilyen gyerekességével.Én se fikázom az ő kedvencét akkor ő se fikázza már az én kedvencemet.! Köszönöm.! Ha én tudom becsülni azt akit ő hallgat akkor ő is tudja már kicsire becsülni azt akit én hallgatok. Félre értés ne essék szeretem a 1D-t meg Bieber-t is elhallgatom mert igen régen Bieber fan voltam csak.. egyszerűen 2 év után meguntam már kicsit.:/ Túl sok volt.:/ Sajnos nem tudok sokáig egy helyben maradni. Semmilyen esetben sem.:/ Ezt is a hibáim közé sorolom. De, együtt szerettük meg barátnőmmel és együtt tértünk át a 1D-re. Visszatérve. Szerintem ti is nagyon jól tudjátok milyen szar érzés az amikor a ti kedvenceiteket fikázza valami csicska... És szerintem tök normális dolog hogy kiállok a kedvenceim mellet még akkor is  ha már nem vagyok akkor is ha már nem vagyok fan mint mondjuk 2 hónapja...

 U.i.: Bocsi, próbáltam érthetően, s szép szavakkal megfogalmazni. Nem tudom mi sikerült belőle de igyekeztem. A hibákért meg bocsi.>.< :)

2012. március 26., hétfő

Optimizmus

A saját szeretetedért harcolni olyan fájdalmas,mint másokéért,és az eredmény is éppen ugyanannyira kiábrándító.Ám,ha őszintén megkérdőjelezed a saját magadról alkotott gondolataidat,amiben eddig fenntartás nélkül hittél,a szeretet automatikusan felbukkan a színen.

TESTVÉREK

  • "A testvér olyan valaki,aki sosem engedi,hogy elfeledd az őrült dolgokat,amiket tettél."
  • "Mosolygok,mert a testvérem vagy,és kacagok,mert nem tehetsz ellene semmit."
  • "Nincs ami annak az embernek a szeretetéhez,volna fogható,aki barát és testvér személyben."


2012. március 18., vasárnap

Belegondoltál már abba...

Belegondoltál már abba hogy,amikor felnőtt leszel és akiért gyerekként hűen rajongtál és az életed árán is eljutottál volna egy koncertjére egyszer meghal.?! Ezen most kezdtem el gondolkodni amikor is a csoportban megláttam egy linket és egy síros smile-t.. Sajnos nem vagyok angolos ezért nem értettem mi van a szövegbe csak foszlányokat. Aztán megláttam hogy az egyik lány lefordította.Így hát rámentem a bővebben-re. A lényege az volt az amit leírtam.. És igaza van.. Bele se tudok gondolni mi lesz ha már gyerekeim esetleg unokáim lesznek amikor megtudom..  Vagy éppen még "gyerek".?! Soha nem tudhatod mikor hal meg valaki.. A halál váratlan és nem tudod mikor jön el..És mindig azokat viszi magával akinek nem szabadna mennie vagy nem érdemli meg. Soha nem fogtam fel mi az hogy halál.. És nem hinném hogy mostanában felfogom fogni.. Egyszerűen nem megy.. Talán gyerek vagyok még.. Meglehet. Én például nagyon jól tudom magamról hogy még húszon évesen is kisgyerek leszek az ilyenekhez.. Jó oké koromhoz képest érett a gondolkozásom meg minden, de vannak dolgok amiket soha nem fogok felfogni...És mi van ha pont holnap bemondja a rádió vagy a tv.?! Hihetetlen lesz talán 50 év múlva.. A rajongás mulandó de az emlékek nem.. Talán nem emlékszem majd 60 évesen hogy ki is volt az Jedward vagy kik voltak.. De kitudja?! Talán előbújik majd belőlem az a kis gyerek aki ma vagyok...

2012. március 5., hétfő

Szívás.

Az élet egy marha nagy kicseszés.. ezzel kezdeném. Szóval ezt onnan veszem hogy hát igen mindenki tudja hogy marha nagy szájú csaj vagyok, de attól még vannak érzéseim.! Attól hogy néha egy szörnyeteg vagyok, de még ember vagyok.! Ezt közölném az illetékessel is, aki képes elcseszni az egész napomat. Mekkora pofátlanság már az hogy mindenért én szívok amikor rájátszik az illető és utána még engem csesznek le és küldenek el majdnem.. Kösz.-__-" 
Szóval minden ott kezdődött hogy barátnőmmel elintéztünk egy kis szünetet tánc közbe hogy kimehessünk beszélgetni.. Minden oké volt beszélgettünk mindenféléről még egyik barátunk is oda jött hozzánk leült mellénk beszélgetni amin meg is lepődtünk mert jóba vagyunk meg minden de nem nagyon szokott a közelünkbe jönni ha ott vannak a fiúk is. És hát nem vagyok az a nagyon pityergős típus de most valahogy kijött.. Eszembe jutott egy nagyon kedves ismerősöm aki már sajnos nincs az élők sorában.:( Így hát elkezdtem könnyezni, mondtam is hogy sírhatnékom van és kifog jönni.. Úgyis lett.. Erre egyszer csak 
megjelenik ez a colllos ökör.-..hogy menjünk be mert folytatjuk a  próbát... Én meg szokás szerint hozzá vágtam hogy Csönd. Erre mikor megyek be a tanár szépen közölte hogy ne szekáljam Gyuszikát.. Hát Gyuszika már vagy 2.-as középiskolán én meg csak 7.-es vagyok..Azon a szinten voltam hogy neki ugrok a tanár még azt se engedte hogy kimagyarázzam meg csak hallgattam a hülyeségét..A végén finoman közölte hogy ha nem hagyom békén az ő kis szárnysegédét akkor mehetek el.. Kösz mondom.. Szegény csávó hátába szerintem 1-2 cm vastag hegeket vájtam a körmömmel de legalább nem engedte hogy megszólaljak mert azt azt hiszem én bántam volna meg..Elindultam zsepiiért hogy kifújjam az orrom erre visszarángat. hát azt hittem őt verem meg.. nem akarta hogy elmenjek..:) olyan kedves gyerek néha.:) Barátnőm persze közben nagyban védet hogy inkább én maradjak mint a gyerek.:) Imádom ezt a csajt.:D meg az egész csoportot szinte... Közben kiderült hogy két csajt azért küldött el a csoportból mert szekálták a gyereket.. de könyörgöm ha kijátssza..?! Nem én tehetek arról hogy nem volt gyerek szobája..-__-" A tesója meg olyan hogy.. húú.. osztálytársam vele is táncolok Bodrogközit.. lényegtelen.. És hát a végén amikor már minden oké volt akkor vette észre hogy bőgtem akkor megnyalt hogy ugye nem ezért.. mondom már a pályán is bőgtem.. aztán megharapta a kicsi fia..xD Isten megfizetett mondaná barátnőm..xD mindenki ott röhögött..xD a vgén meg kérdezte mi volt aztán ott beszéltem vele kérdezte miért szekálta a gyereket mondom ő kezdte már tánc elején.. erre megszólal akkor miért nem szóltam hogy nem hagy a csávó.. hát öcsém mondom mert nem vagyok olyan köcsög árúlkodós mint a gyerek.. 
Vagyis vigyázattok az ilyen gerinctelen emberkékkel mert könnyen szívhatok miattuk.. Amúgyis ez a tanár nagyon csúcson van egyszer sikeresen megsíratta muttert is..-__-"  Most meg majd várhatom csütrötökön a nyalást. Szép.-__-" 
Na szóval figyeljetek az emberkékre.. 
xoxo ~Judiit 
U.i.: Bocsi de ki kellet írnom magamból.:/

2012. március 3., szombat

Vannak dolgok amiért megéri élni...

... ilyen például a zene. Ha már semmi nem tart életbe egy kis zene mindig jót tesz. Rádöbbent a dolgok miértjére.
... vagy például a család. Soha ne feled hogy egy családod van akik bármi is történjen melletted maradnak még akkor is ha mások hátat fordítanak.
... a barátok is ide sorolandók. Igazából soha nem tudhatod mikor lesz rájuk szükséged.
... a csoki. Elönt boldogság hormonokkal, depisebb napokon igazán hatásos dolog. Minek drogozik a sok korombeli tizen éves emberke amikor van csoki?! Olcsóbb és hatásosabb. A zene után a második szerelmem.:)
... az idő és az emlékek. Soha, de soha ne feledd EGYSZER ÉLSZ.! Egyszer kell kihasználni az eléd táruló lehetőségeket. Lehet hogy időigényes vagy rizikós ez a lehetőség, de megéri harcolni érte ugyan is bizonyos esetekben az egész életedet megváltoztathatja. Egy rossz döntés akár fenekestől felfordíthatja az egész eddig felépített dolgaidat. Ha már egyszer élsz élj úgy ahogy szeretnél. Az emlékeidet soha ne hagyd feledésbe vészni.Az csak a  tied és senki másé. Ha nem lennének emlékeid nem lenne múltad. Ha nincs múltad nincs életed. Amit ma teszel az történelem.! Soha nem lesz még egy olyan ember mint te. Egyedi vagy és ezt használd ki.! Ne foglalkozz azokkal akik a hátad mögött beszélnek rólad, mert féltékenyek rád és ez sokat árthat ha oda figyelsz. Éld az életed és ne hagyd hogy mások irányítsák mert akkor már nem a tied.:)

2012. február 29., szerda

'Mi a célod??'

'Mi a célod az életben??'-Ezt a kérdést tették fel pár napja az osztályomban..
Ez az a kérdés amire én még mai napig se tudom a választ-pedig a lelkem mélyén biztos vagyok benne-.
Mindig is szerettem szerepelni,éneklés,színjátszás vagy csak egy egyszerű szöveg felolvasása,nekem minden jöhetett.Bár óvodás koromban még tartottam magam ahhoz hogy állatorvos leszek,de sajnos a természet keresztbe tett,de most ezt hagyjuk.Március 20.-án pontosan egy fél éve vagyok abban biztos hogy én már pedig énekelni vagy színészkedni akarok!!Hogy jöttem erre rá??!!
Pontosan fél éve megismertem a JEDWARDOT..kezdődött ezzel..rájöttem hogy tök kedves srácok,meg hogy ha nekik is volt annyi bátorságuk hogy indultak az X-Factorban akkor nekem miért ne lenne bátorságom énekelni??-legalább itthon-.Addig is énekeltem,de az énekes pályafutás eszembe se jutott.Aztán jött a második ok.Judit..-ennek a blognak a másik írója//szerkesztője//.Kiderült hogy több közös dolog van bennünk mint gondoltuk,de az éneklés abszolút közös!!Valahogy sikerült annyira megszeretnem az éneklést//zenét hogy ma már nem teli kel nélküle nap.És egyre jobban fontolgatom a gitáros dolgot is..vagy a dobolást..
Amikor először mondtam hogy 'Én márpedig énekes akarok lenni' akkor szinte mindenki kételkedett-jogosan mivel még mai napig nem tudom elénekelni tisztán az egyházi,vagy az énekórai tananyagos énekeket-De akkor azért páran nagyot néztek mikor elkezdtem egy számukra teljesen ismeretlen angol számot énekelni.Persze.Azért a 'kedves ellenségek' mindig próbálnak hátba szúrni,de már olyan sok mindenen keresztülmentem hogy ezeket nekem már szinte 'rutin' meg se hallani.Én hiszem hogy ha más nem színésznő lehetek.Ha meg nem jön össze??!!Attól még szabadidőmben továbbra is
Szóval én tartom magam az 'álmaimhoz'.

2012. február 25., szombat

Ohh yess.:D

Igen, igen.!!!!  A Jedward képviselheti 2012-ben Írországot az Euróvíziós Dalfesztiválon.:D Ez olyan szupi.:D Megérdemlik hogy ők menjenek, hiszen rengeteget dolgoztak ezért.:) Ez elképesztő.:D Mármint a fiúk is meg a szám is, nekem kimondottan tetszik. Mondjuk a showban szerintem nem voltak a toppon... Mármint nem egyszer hallottam elcsúszást, de nagyon megérdemlik hogy ott legyenek. Bámulatos, hogy mennyit tettek azért hogy ott legyenek. Beleértve hogy meg is szívatták a népet Twitteren. Elnézzük nekik.;D
Szóval hajrá fiúk.!!!:) Mi szorítunk értetek.!:)  Hungary loves Jedward.:D (vagy hogy van..xD)

2012. február 15., szerda

:) Ennek is vége :)

Nem ért véget,de mégsem szeret,
nem értem miért nem engedem.
Nem adom fel,de már nem hiszem,
hogy én valaha megszerezhetem.
Hiányzik,de neki én nem,
nem érti meg hogy én csak őt SZERETEM..




Na Valentin Nap..ezt is túléltük XD XD Egy évünk megint van..mondjuk én már komolyan kíváncsi vagyok hogy szinglik napja mikor lesz..Ezen ma komolyan elgondolkodtam-egyik osztálytársam mondta- Hogy miért van az hogy ezen a napon sok fiú bevallja hogy szerelmes..más napon meg nem meri..
Van benne valami..de ezen még gondolkoznom kell..

2012. február 14., kedd

Valentine Day :) vagy :(

:D
This little greeting
is sent your way
to say 'I LOVE YOU'
on Valentine's Day!!
Have A Happy day

Nekem gondom az nincs a Valentin nappal..gyakorlatilag szép nap,de annyiból igaz hogy ha valakit szeretsz azt minden nap ki kell mutatnod!!Nem elég csak ezen az egyetlen napon..de ez a nap a szerelemnek ((van akiknél)) már szinte 'évforduló'.Nekem mondjuk nem,de azért ha van most valakid akkor ezen a napon ((ha van rá esély)) akkor találkozzatok!!Nem amiatt mert Valentin nap van hanem azért mert ha szeret ma is TUTI hogy eszébe jutottál..De ha szingli vagy sincs semmi gond..nem baj elvégre ha te még nem találtad meg az 'igazit'!! :D :D

Na és ha már Angol 'idézetet' írtam akkor már egy Magyart is..
-Élet szerelem nélkül körülbelül annyit ér,mint szerelem élet nélkül.És mint én nélküled..


Van aki azt mondja::
-WTF??!!Már kedd van??
Van aki azt:
-A szerelem napja
Van aki azt:
-Szingli vagyok..ez csak egy átlagos kedd...

2012. február 13., hétfő

Valentin nap.

Hm.. Valentin nap. Imádom amikor az emberek rájönnek arra hogy 'Jéé szerelmes vagyok, vennem kéne valamit a páromnak'.(Tisztelet a kivételnek.!) Na jó ebbe lehet bele játszik az is hogy még nem voltam igazán szerelmes, de akkor is ha valakit szeretek akkor azt nem csak egy nap mutatom ki .Ez nem más szerintem mint jó bevétel a bevásárlóközpontoknak meg virágboltoknak és egyéb hasonló vállalkozásoknak akik ebből élnek. Ha valakit igazán szeretek akkor azzal valahogy mindig tudatom hogy mit érezek iránta és nem csak ezen a napon.. Szerintem.. Rosszul vagyok attól hogy Valentin nap előtt már egy héttel írogatják ki Facebook-ra meg mindenhova az ilyen hülyeségeket hogy Kivel ünnepled? Lájk ha szerelmes vagy. Meg egyéb hasonló posztok. A 'Mi jár a fejedben?' költői kérdés számomra ilyen esetben meg végkép... I'm single. What's problem??!! No problem.!! Szingli vagyok még is ünneplek képzeljétek.:D Egy éve törött el a lábam Valentin napkor. Na hoppá máris van okom az ünneplésre.XD Na sebaj holnap végig szívatom az egész sulit.#ördögikacaj#xD. Ugyan már február 14-e is ugyan úgy elfog múlni mint 15-e vagy 16-a. Ez volt a szerény véleményem.

U.i.:Senkit nem akartam vele megbántani.!Csak így látom én. Persze szép dolog a szerelem. Csak jó lenne látni hogy sok embernek nem csak ilyenkor jut eszébe a párja..

2012. február 12., vasárnap

Jedward--Euróvíziós szám.

Judit is írta hogy Jed fanok vagyunk :D Meg persze hogy örülnénk ha szavaznátok a srácokra..de nem akarunk zsákbamacskát árulni..szóval ez az a szám amivel indultak::
http://www.youtube.com/watch?v=udcpvV1WXqY&list=FLEx1DPfMgnUBQcYMXacSuww&index=4&feature=plpp_video
Ez pedig a tavalyi((amivel mellesleg 8.-ok lettek :D ))
http://www.youtube.com/watch?v=SAXp9ydgpNc
Nekem tetszenek ezek a számok,maguk a fiúk elég ""különösek"" ((jó értelembe)) szóvel ezek a számok illenek hozzájuk..Remélem hogy ezzel azért pár dogot sikerült elmondani :D :D

Eurovíziós Dalfesztivál.

Először is tudatom mindenkivel hogy Zsanettel egyetemben Jedward fanok vagyunk.=:) Szóval nagyon szépen megkérlek titeket ha esetleg a fiúk mennének Bakuba (szorítunk értük;D) Akkor szavazatok rájuk az ESC-n mivel a magyarokra nem szavazhatunk Magyarországról.:/ (meg amúgy se szimpi a Compact Disco még a nevüket se tudom.:/) Hajrá fiúk.!:) Mellesleg itt tudtok rájuk szavazni úgyhogy légyszíves tegyétek meg.:D http://www.escireland.com/2012/02/the-irish-songs-in-full/#.TzgHnMWFhuB Thanks guys.!;)

Sziasztok.:)

Sziasztok.:) Hát már Zsani leírta a fontosabb dolgokat. Szóval bármi kérdésetek van nyugodtan forduljatok hozzánk szívesen válaszolunk minden kérdésre.:) A blogról annyit hogy hát.. nem ígérem hogy minden nap lesznek frissek próbálok/próbálunk minden nap újdonságokat hozni.(szerintem Miss Petőfi fog is.(: ) Bármilyen téma érdekel és nincs róla szó a blogba dobd fel és utána járunk. Tanulás, zene, külföld, célok stb.. Szerintem nagy részben Zsani bejegyzéseit fogjátok olvasni ugyan is nekem elég húzós napjaim vannak.:/ Sajnos de hát az életemért bármit.:) ~Judiit.

Bemutatkozás

Helló!!Igazából ezen az oldalon nincs olyan hogy ""egy bizonyos téma"".Itt képektől kezdve az idézetekig mindent megtaláltok.Ha valamilyen kérdésetek van az oldallal kapcsolatban akkor nyugodtan szóljatok vagy nekem vagy az oldal másik szerkesztőjének Juditnak :D Megpróbálunk mindig hozni valami frisset.Ha van olyan anyagotok amit szívesen megosztanátok itt az oldalon küldjétek el bátran az emailcímemre ami megtaláltok a profilomnál.REMÉLJÜK TETSZENI FOG AZ OLDAL :D