Oldalak

2013. augusztus 5., hétfő

Bang Bang You're Dead

Íme egy kimerítően hosszú filmértékelés, tőlem nektek. Már volt egy ilyen bejegyzés, de akkor a szereplőkön túl nem engedte elolvasni a további szöveget. Hát, most kiteszem újra, remélem már jó lesz, ha mégsem, megvan egy másik blogomon (Itt), vagy jelöljétek ki a szöveget, és görgessetek, úgy látható..

Még időm se volt, hogy boldog nyári-szünetet kívánjak itt mindenkinek! Na jó, időm az nagyon van és volt is, a lustaság az uralkodó. Gyakorlatilag semmit nem csinálok egész nap, de nekem ez így jó. Semmihez nincs is nagyon kedvem ebben a nagy hőségben. Itthon ülök, bent a jó hűvös szobában, filmeket nézek, zenét hallgatok, rajzolok, olvasok..

 Most láttam neten egy fantasztikus, elgondolkodtató filmet, gondoltam megosztom az itt lévő kihalt közönséggel, esetleg a legyekkel a véleményemet róla.



               Bang Bang You're Dead

Alapsztori :


Trevor Adams egy jó ideje kitaszítottnak számít az iskolában. Egyszer ugyanis csinált egy bombát, ami igaz, hogy nem működött, de azóta mindenki úgy néz rá, mint egy gyilkosra. Az azonban senkit sem érdekel és senki sem tudja, hogy Trevor hogyan jutott el ebbe az állapotba. Ám most kap egy esélyt az élettől: egy színdarabban övé lehetne a főszerep, és pont ő játszhatná el a gyilkos szerepét. Vajon megragadja-e ezt a lehetőséget, vagy beváltja a korábbi ígéretét és megbosszulja a sérelmeit?

És akkor most következzenek az én gondolataim a filmről. Leírom hosszabban az eseményeket, és a végén fűzöm hozzá a saját gondolataimat, részenként.

1. Egy meg nem értett fiúról, annak sérelmeiről, bosszújáról, mindennapjairól szól. Egyszer elkövetett hülyesége miatt életét megbélyegezték. Mondjuk csak ki, őszintén, úgy ahogy van : Nap mint nap baszogatják! (Pardon) Ha a srácnak nem lenne elég ezt az iskolában elviselni, akkor még tűrheti otthon is. Szüleinek megfelelni ugyanis lehetetlen. Nem tudnak a fiukról semmit, ahogy senki sem. Az meg csak ráadás, hogyha az iskolában bármi gyanúsat észlelnek rögtön őt veszik elő. Ja, igen, és naponta azzal kezdődik a reggele, hogy a hátitáskáját átkutatják.. Hiszen biztosan bombát dugdos benne.  

Vélemény: Szülői megértés, mi? Szerintem túlértékelt egy dolog. Úgy se tudnak rólam se semmi olyat, amivel életet menthetnének, hát róla se tudtak. Ejj, Trevor Adams, lehet, hogy hasonlítunk? Az pedig az élet íratlan aranyszabálya, hogy akármit teszel, halálig kísért. Tehetsz bármit, aki nem akar, nem fog felejteni.


 

2.Ugyebár minden iskolának megvannak a maga klikkjei.. Ebben a suliban ő az, aki akármit csinál, nem fog tartozni senkihez, és semmihez. Ekkor jönnek a képbe, azok a srácok, akik - bár nem tervezték felrobbantani a focicsapatot - ugyanolyan dühöt éreznek az iskola bizonyos tanulói iránt. Nem csoda : Vagy fejjel a kukában, vagy a szekrényükben, esetleg a WC-ben kötnek ki.. S ez így megy - szintén - minden nap. Ez ellen pedig senki nem tesz semmit! Hiszen, ha a tanár megjelenik, mindenki jófiú. Szóval Trevor megragadva az alkalmat, néha-néha csatlakozik hozzájuk, kimennek az erdőbe, és illegális úton szerzett fegyverekkel lövöldöznek.. Szerencsére csak konzervdobozokra. 

Vélemény: Most erre mit lehet mondani? Azt, hogy nem értem miért csinálják? Hát, de.. Értem. Az igazság az, hogy jobban, mint "kéne", de ebbe most nem megyünk bele.. Szóval teljesen jogosnak gondolom ezt az egészet. Most ettől lehet, hogy én pszichopatának számítok, meg ők is, de ne köntörfalazzunk. Azok után, hogy mit tesznek velük, én szerintem már rég ott lettem volna öngyilkos.


   

3.Valamint Trevor igen jó színészi képességekkel rendelkezik. Egyik tanárja pedig még mindig azt az embert látja benne, aki rendes, intelligens, és aki még kaphat egy esélyt. Éppen ezért megkéri, hogy szerepelje egy sulidarabban, a Boom Boom Neked Véged (alias Bang Bang You're Dead) c. darabban. A suliba újonnan érkezett lánnyal pedig egészen jó barátságban lesznek. Végre valakit érdekelte mi van vele. Tehát együtt szerepelnek a darabban.                                                               Trevor egy gyilkost alakít, aki a barátnőjét, szüleit és még jó pár gyereket megölt, okok nélkül. Vagyis, ez így nem pontos. A szülei, és barátnője esetében vannak okok. A lelkiismeretében "kísértik", nem hagyják nyugodni, bűntudatot keltenek benne.

Vélemény: A darab a film végén látható, és nagyon tetszett. Úgy éreztem valóban passzol a sráchoz a mű. Arról szól, amit az életben nem képes megtenni. Mert sose volt ő gyilkos. Csak tudod milyen ez.. Ha elkönyvelnek valaminek, valakinek, pl gyilkosnak, akkor akaratlanul is elkezdesz úgy viselkedni. Meg aztán, mi ez az egész? Megfelelési kényszer? Ez csak egy ideig tart, azután hidd el, hogy nem fog érdekelni az, hogy élsz vagy halsz.


 

 4. Egyébként Trevor naponta vitt magával kamerát az iskolába, mindent felvett. Az összes kukába hajított gyereket, ahogy őt verték meg, vagy mást szekrénybe zártak, ellöktek a sárba. Ez a jól összeállított "kisfilm" akkor került elő, mikor a rendőrök házkutatást tartottak náluk. Egy iskolai project alkalmával éppen ez volt a téma, ő pedig egy olyan videót hozott elő, amin éppen valakit meggyilkolnak, persze nem igazából, de eléggé fenyegető célzásnak vették az iskolavezetők, hogy focista mezben volt az áldozat, pont azt a számot viselve, ami annak a fiúnak a mezén van, aki nem igazán jött ki jól Trevorral. Szóval a szülei, az igazgató, meg egy pár tanár megnézte a felvételeit. 

Vélemény: Gondolhatjátok. A pillanat, mikor az emberek kezdnek rájönni, mi is van valójában, a rózsaszín felhők eloszlanak, és nem marad már, csak a színtiszta valóság. Ebből a részből érdemes lenne csinálni egy videót, akkor megtudnám osztani veletek, de még sajnos nem találtam ilyesmit. 


 

5. Aztán kattant valami. Mikor Seant - annak a bizonyos bandának a "vezetőjét" - elég jól elverték már nem volt kérdéses mi lesz a folytatás. Trevor megmutatta nekik, hogy igenis ért a bombákhoz, felrobbantottak egy autót. Szerencsére már nem használatban lévő volt, azt hiszem, szóval nem érintett ez senkit érzékenyebben. Szóval.. Bosszú. Évek óta erre várt már mindenki. Elvoltak könyvelve rosszaknak, anélkül, hogy rosszat tennének. Hát akkor adjanak nekik okot arra, hogy tényleg hiteles legyen a besorolásuk! Sean ötlete alapján fegyverekkel akartak bemenni az iskolába - hátulról megközelítve azt, mert mióta Trevor bombája bekerült, elől olyan kapuk védték az épületet, ami mellett nem igen lehetett bevinni fegyvert - és megölni az embereket. Ha nem is mindenkit, de négyen azért bőven bírtak volna egy jó kis vérfürdőt rendezni. Előzőnap este mindegyikőjük "elbúcsúzott" a szüleitől.. Ez igazából abból állt, hogy elmondták nem lesz velük több baj. A terv elég jó volt.. Trevor lelkiismerete viszont még jobb. Nem engedte be a srácokat hátul.. Sean fegyvert fogott a fejéhez, de mikor elmondta neki, hogy mindenki kint van már az épületből, mert szólt nekik, a fegyvert saját fejéhez nyomta.. Kis híján meg is húzta volna, ha Trevor nem lép közbe.. 

Vélemény:  Ennek most a vége olyan hülyén hangzik, és nem tudom miért. Nem tudom mit írtam le benne rosszul, mindegy. Szóval nekem ez volt a kedvenc rész. Egyébként én reménykedtem benne, hogy megteszik, már elnézést.. Valahogy érthető lett volna. Trevor tényleg nem volt rossz, ezt ott bizonyította. Pedig lett volna miért dühösnek lenni, és bosszút állni.. Nem tette.


És a végén ugye, a színdarab, de azt már nem írom le még egyszer. 


Hát, vége is lenne. Egy röpke óra alatt csak lekörmöltem. Ha tehetitek nézzétek meg, Indavideo-n fent van két részben, magyarul.


Egy meg nem értett alkotás. Nagyon  kevesen ismerik, ez pedig egyszerűen megérthetetlen. Fantasztikus. Körülbelül teljesen leírja azt, hogy mi történik az iskolákban.


 


XOXOXOXOXO, Zsanett.


 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése